Ezúton tájékoztatunk minden kedves érdeklődőt és leendő pályázót, hogy Vidékfejlesztési Program, Helyi Akciócsoportoknál meghirdetésre kerülő pályázati lehetőségei várhatóan, a 2016. év második felében kerülnek kiírásra. Jelenleg folynak az egyeztetések, az Irányító hatóság, Helyi Fej
Alábbiakban közöljük a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, 2016. évre vonatkozó monitoring adatszolgáltatásra vonatkozó tájékoztató levelét: Figyelem! Elindult az e-monitoring adatszolgáltatás! Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) és az Európai Halászati Alap (
Az Irányító Hatóság által 2015. szeptember 25 -én, jóváhagyásra került, az Észak Hevesi 33 Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület illetékességi területe, valamint a 2014 – 2020 közötti programozási időszakhoz kapcsolódó Helyi Fejlesztési Stratégia elkészítéséhez és megvalósításáho
Ezúton értesítünk minden érdeklődőt, hogy a Kormány megállapította a 2015 évre vonatkozó fejlesztési keretet a Vidékfejlesztési Program tekintetében. A megadott táblázat a Felhívások megjelenésének időpontját tartalmazza, a keretösszegeket, és hirdetés módját a Felhívás nevén kívül. A
Felhívom a figyelmet, hogy az MVH oldalán megjelent az utolsó kifizetési kérelemmel kapcsolatban benyújtandó dokumentumok vonatkozásában egy határidő módosítás. A MVH által közzétett tájékoztatás az alábbiakban olvasható: Figyelem! Szeptember 30-ig lehet benyújtani a beruházásokhoz ka
Elérhető a Vidékfejlesztési Program Kézikönyv 2014 – 2020! Felhívom a figyelmet, hogy megjelent a 2014 – 2020 időszakra vonatkozó információkat összegyűjtő kiadvány, a Vidékfejlesztési Program Kézikönyv, amely az elkövetkezendő időszak pályázati lehetőségeit, pályáztatási
Az alábbi linken elérhető, a végleges Vidékfejlesztési Program 2014-2020, amely 2015. augusztus 10- én került elfogadásra, az Európai Bizottság által. A következő programozási időszak támogatási kérelmeire vonatkozó adatok mellett még további számos, hasznos információt tartalmaz a pá
Felhívom az érintett pályázók figyelmét, hogy a mai nappal 2015.08.12-én az MVH újabb rendelet módosítást tett közzé honlapján,(95/2015. (VIII. 12.) számú MVH közlemény) a kifizetési kérelmek és megvalósítási határidők tekintetében, valamint a hiánypótlások és adategyeztetések vonatko
Kérem, hogy azon pályázók, aki helyt adó vagy részben helyt adó határozattal rendelkeznek, figyelmesen olvassák át az alábbi MVH által összeállított tájékoztató. A szöveg tartalmazza a megvalósítás határidőkön kívül, az utolsó kifizetési kérelmek benyújtásának határidejét is! Felhívju
A Magyar közlöny 2015. évi 107. számában megjelent a Miniszterelnökséget vezető miniszter 34/2015 (VII.””.) MvM rendelete, EMVA alapból nyújtandó támogatások részletes feltételeiről. A módosítás a kifizetési kérelmeket érinti, Turisztika, alapszolgáltatás, LEADER, kertésze