Aranykakas Fogadó felújítás és korszerűsítése Pétervásárán

A Lucky 4 Kft. története közel két évtizedre nyúlik vissza. 2013. december 5-én a cég fő tevékenysége a szállodai szolgáltatás lett. Tevékenységüket a Pétervására, Szent Márton utca 4. szám alatt végzik. A cég telephelyének fejlesztése, korszerűsítése a 35/2013. (V.22.) VM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások jogcím keretében valósult meg. 24.997.432 Ft támogatásból 2014. augusztus 1-én került felújításra az Aranykakas Fogadó épülete.

A cég törekszik a minél szélesebb körű szolgáltatási paletta kialakítására, a kapcsolódó szálláshely szolgáltatási tevékenység erősítésére az infrastruktúra modernizálásával. A vendéglátáshoz, konyha üzemeltetéséhez kapcsolódó beszerzéseit igyekszik helyi beszállítók által kínált termékekből kielégíteni. A helyi gazdasági szereplőkkel kapcsolatot, együttműködést épít ki. Mindezen partnerekkel együttműködnek a Pétervásárai kistérség ismertségének javítása, a turisztikai kínálatának fejlesztése, értékesítésének elősegítése és piaci pozíciójának megerősítése érdekében.

A pályázat során történő átalakítások végeztével a szálló elérte a Star Union 2*-os minősítési kategóriáját. A földszinti átalakítással párhuzamosan az épület külső-, és a tetőtér kismérvű belső átalakítása és felújítása is megtörtént, a gépész- és villamos korszerűsítéssel együtt. A főépület körül a burkolat felújításra került. Az épület belső víz-, csatorna szerelése nagyrészt változatlan maradt, viszont a napkollektoros rendszer kapcsán a használati melegvíz ellátás korszerűsítése történt meg. Az épület fűtési és használati melegvíz utófűtési hőenergia igényét biztosító kondenzációs kazán lett elhelyezve. A fogadó rész korszerűsítése során a tetőtéri szobák és a különterem klimatizálása jelen pályázat tárgyát képezte. A fogadó szobái illetve a külön terem hűtése közvetlen hűtőközeges hőszivattyús fűtő-hűtő rendszerekkel lett megvalósítva. A szolgáltatások népszerűségének és ismertségének növelése érdekében az alábbi komplex közösségi marketingszolgáltatás került megvalósításra a következő elemekkel:

  • Új weboldal készült (www.aranykakasfogado.hu)
  • Google AdWords kampány
  • Facebook profil
  • Fotózás: facebook profilban, weblapon, nyomdai anyagokon valamint minden kommunikációs elemen megjelenő képek kerültek elkészítésre
  • Virtuális túra készült
  • Billboard táblák kerültek kihelyezésre
  • Arculattervezés



A fogadó megújulásával egyidejűleg bővítette program palettáját is, szem előtt tartva az egészséges életmódot. Egyik ilyen program a Nordic Walking, mely nagy népszerűségnek örvend világszerte. A Nordic Walking egy speciális botpár segítségével egyesíti a gyaloglás vagy futás és a sífutás előnyeit. Profi felszerelések és tapasztalt oktatók segítségével is bejárhatóak a környék útvonalai. A szálláshely lehetőséget biztosít az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő sport gyakorlására. A fogadó területén lehetőség nyílik új szolgáltatásként Nordic Walking bot bérlésére és Nordic Walking túrákon való részvételre, hogy a vendég a kistérségben történő túrák során kipróbálhassa, gyakorolhassa ezt a dinamikusan fejlődő sportot, így ezzel is terjesztve a térség hírnevét.

vissza a lap tetejére...