Figyelem! Tájékoztatás pályázati lehetőségről!

A Vidékfejlesztési Minisztérium, Irányító Hatóságának kérése alapján, tájékoztatom, hogy megjelent a Darányi Ignác Terv EMVA társfinanszírozású intézkedései Irányító Hatóságának
6/2015 (III. 13.) számú közleménye az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2015 – ben igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló rendelete.

A megnyitásra kerülő két célterület keretében támogatás vehető igénybe új és már meglévő falu- és tanyagondnoki szolgáltatás fejlesztéséhez, a második célterület keretében pedig egyéb szociális, bűnmegelőzési és közösségi szolgáltatások fejlesztéséhez új gépjármű beszerzésének segítségével.

A közlemény megtalálható az alábbi linken:

Letöltés

A Darányi Ignác Terv EMVA társfinanszírozású intézkedései Irányító Hatóságának 6/2015 (III. 13.) számú közleménye az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2015-ben igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló rendelet megjelenéséről.

A Darányi Ignác Terv keretében működő Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (DIT ÚMVP) III. tengelyén belül a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére irányuló intézkedés (a továbbiakban: alapszolgáltatások jogcím) újranyitása várható. A benyújtási időszak kezdete: 2015. április közepe. Az alapszolgáltatások jogcím kedvezményezettjeinek köre a települési önkormányzatokra, önkormányzati társulásokra, nemzetiségi önkormányzatokra, nonprofit szervezetekre (egyesületek, alapítványok, például polgárőr egyesületek) és egyházi jogi személyekre terjed ki. A rendelet mellékletét képezi a jogosult településeket tartalmazó településlista. Az ügyfélnek székhellyel kell rendelkezni azon a településlistában található településen, amelyen a fejlesztést meg kívánja valósítani. A rendelet alapján kettő célterület kerül megnyitásra. Az első célterület keretében támogatás vehető igénybe új és már meglévő falu- és tanyagondnoki szolgáltatás fejlesztéséhez, a második célterület keretében egyéb szociális, bűnmegelőzési és közösségi szolgáltatások fejlesztéséhez. A támogatható tevékenység: új gépjármű beszerzése. Az egy támogatási kérelemben igényelhető támogatás összege: személygépjármű esetén legfeljebb nettó 3,5 millió forint, terepjáró esetén legfeljebb nettó 5 millió forint, mikrobusz esetén kevesebb, mint nettó 8 millió forint. A támogatás mértéke az összes elszámolható kiadás 100 százaléka. Az alapszolgáltatások jogcím esetében a támogatási kérelem elektronikus úton nyújtható be.

Felhívom a figyelmet, hogy az Irányító Hatósági Közlemény csupán tájékoztató jellegű!
Kecskemét, 2015. március „13.”

Dr. Viski József
Irányító Hatóság vezetője

oldal tetejére